Az Egyesületről
2012.06.22. 15:57
Az egyesület célja az Alapszabály szerint:
„Békességteremtés ember és ember között, ember és természet között, a környezeti nevelés, oktatás, valamint a környezetvédelem fejlesztése és az Egyesületben résztvevők érdekeinek képviselete, védelme.”
A szervezet életének első, több mint 10 éves fázisában egyesületünk elsődleges célja az volt, hogy tájékoztatási lehetőséget biztosítson a környezeti nevelésben érdekelt különböző szféráknak (minisztériumok, társadalmi szervezetek, közművelődési intézmények stb.) és ezzel párhuzamosan tájékoztatást nyújtson a pedagógusoknak, vagyis egyfajta híd szerepet betöltsön a környezeti nevelésben érintett szereplők között.
Ennek érdekében publikáltuk rendszeresen HÁLÓZAT című hírlevelünket, amely a fentiekben említett információs csatorna szerepkör mellett - a pedagógusképzésben mutatkozó hiányosságokat felismerve - környezeti szemléletformálással is foglalkozott. Az állami szinten beindított Ökoiskola-hálózattal fő tevékenységünk okafogyottá vált, így működésünk irányultsága fokozatosan megváltozott.
Napjainkban szervezetünk elsősorban az emberiség előtt álló egyik legkomolyabb kihívással, az energiagazdálkodásban elkerülhetetlen paradigmaváltással, illetve ennek előmozdításával - az energiahatékonyság és –takarékosság alapvetéseinek megismertetésével, a megújuló energiaforrások kutatásával és alkalmazásukban rejlő lehetőségek bemutatásával, valamint az ezekkel kapcsolatosan a köztudatban élő szakmai tévedések korrigálásával foglalkozik.
A fenntartható energiagazdálkodás kapcsán elsősorban az alábbiakra fókuszálunk:
- Az emberi tényező az energiagazdálkodásban, energiatervezésben;
- Szélenergia (potenciálok kutatása, felmérése);
- Napenergia (aktív és passzív hasznosítás elmélete és gyakorlata)
- Biomassza (a tűzifa hatékony és környezetkímélő háztartási célú felhasználása - különös tekintettel az észak-európai tömegkályhák magyarországi elterjesztésére)
A fentiek kapcsán rendszeresen tartunk előadásokat, írunk cikkeket (például az Energiagazdálkodás; a Bioenergia; valamint a Környezetvédelem hasábjain), jelentetünk meg kiadványokat.
Szervezetünk választmánya:
Elnök: Dr. Munkácsy Béla (Máriahalom – Komárom-Esztergom megye)
Elnökhelyettes: Dr. Dőry István (Egyházasfalu – Győr-Moson-Sopron megye)
Titkár: Harmat Ádám (Pilisvörösvár – Pest megye)
A választmány tagjai: Cser József és Kéry Magdolna
Az Ellenőrző Bizottság elnöke:
Simonyi Gyula
Az Ellenőrző Bizottság tagjai:
Csermely Alexandra
Bessenyei István
Szervezetünk székhelye: 2310 Szigetszentmiklós, Rév u. 14.
Szervezetünk telephelye: 2527 Máriahalom, Pataksor u. 15.
Adószámunk: 18666454-1-13
Bankszámlánk száma: 58600506-11220903, Duna Takarék
Elérhetőségeink
Email címünk: kornyezeti.nevelesi.halozat@gmail.com
Levelezési címünk: 2527 Máriahalom, Pataksor u. 15.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.