A Környezeti Tervezési és Nevelési Hálózat az INFORSE-Europe tagszervezeteként két fővel képviseltette magát a az ENSZ katowicei klímakonferenciáján. Az egyhetes kinttartózkodás során számos  értékes szakmai programon és személyes találkozón vettünk részt, így többek között eszmét cseréltünk:

Dr. Tanay Sıdkı Uyar professzorral, aki az EUROSOLAR (Európai Megújuló Energia Szövetség) kuratóriuma elnöke, a WWEA (World Wind Energy Association) alelnöke, a WBA (World Bioenergy Association) igazgatósági tagja, az INES (Mérnökök és Tudósok a globális felelősség International Network) igazgatóságának tagja; a Törökország Tiszta Környezet és Energia Platform Platform koordinátora és ezek mellett a BSNN (Fekete-tenger környezetvédelmi Önkéntes Szervezetek Hálózat) igazgatóságának elnöke.

Valamint Charlie Heaps-szel a Stockholm Environment Institute [https://www.sei.org/]) munkatársával, a LEAP energiatervezési szoftvert fejlesztő munkacsoport vezetője.

Az alábbiakban foglaljuk össze konferencián összegyűjtött tapasztalatainkat:

A történelmi jelentőségű, 2015-ös ENSZ klímakonferencián született párizsi egyezmény mindössze 23 oldalban foglalja össze azokat a megállapodásokat, melyek célja, hogy a globális átlaghőmérséklet-növekedést 2°C fok alatt tartsuk az évszázad végére, törekedve a 1,5 °C fokra. Az idei találkozó egyik fő célja az volt, hogy ennek a megállapodásnak a részletes szabályrendszerében megállapodjanak a résztvevő országok.

A szabálykönyv fekteti le az ötévenként benyújtandó nemzeti hozzájárulások átláthatóságának és követelményrendszerének szabályzatát. A Párizsi Egyezmény megvalósítása ún. „nemzeti hozzájárulással” történik a csatlakozó országok részéről. Ilyet már a Párizsi Egyezmény meghozatalakor, 2015-ben kellett készíteniük az országoknak, azonban ezek a vállalások nem elég ambiciózusak ahhoz, hogy a globális felmelegedést érdemi szinten mérsékelje. A 2018. októberében megjelent IPCC jelentés – amely rámutatott a 1,5 °C-os hőmérséklet-növekedés káros hatásaira – komoly indok lett volna a vállalások növelésére, azonban néhány olajkitermelő ország ellenszegülése miatt a szabálykönyv csak ajánlásként hívja fel az országok figyelmét a jelentésre.

A klímaváltozásnak leginkább kitett országok csoportja – a Fejlődő Kis Szigetországok (Small Island Developing States, SIDS) és a legkevésbé fejlett országok – a tárgyalások folyamán igyekezett a vállalások növelését kötelező érvényűvé tenni. Bár ezt az egyes nyugat-európai országok támogatták, néhány nagyhatalom, mint például az Amerikai Egyesült Államok, Kína vagy India ellenállására nem került bele a szabálykönyvbe. Ennek ellenére az ún. „nagy ambíciókkal rendelkező koalíció” országai – mint például Argentína, Mexikó, Kanada, de az Európai Uniós is kijelentette, hogy felülvizsgálja jelenlegi vállalásait. Az országok 2020-tól 5 évenként kötelesek felülvizsgálni a nemzeti céljaikat. Ennek alapját a szintén 5 évenként elvégzendő „átfogó globális értékelések” fogják adni – legelsőként 2023-ban – amely számot ad a kibocsátási vállalások teljesítéséről és a szükséges finanszírozás állapotáról, a kibocsátásról pedig két évenként kell jelentést tenni egy nyilvánosan elérhető adatbázisba.

A 2020-ban hatását vesztő Kiotói Jegyzőkönyv – amely a Párizsi Megállapodás elődjeként is értelmezhető – már tartalmazott olyan szabályozási elemeket, amely az országok közötti együttműködéseket erősítik. Így például a kvótakereskedelmet (vagyis az az ország, amely a tervezettnél több széndioxid-megtakarítást ért el, eladhatja a szabad kvótáit), vagy éppen a „tiszta fejlesztési mechanizmust”, melynek keretében egy fejlett ország finanszírozhat széndioxid-megtakarítást eredményező projektet, így hozzájárulva a saját céljának eléréséhez. Az ilyen jellegű eszközök szabályozásában végül nem jutottak egyezségre, mivel Brazília – ahol az ilyen jellegű projektek valószínűleg a legnagyobb számban valósulnának meg – megvétózta azt.

A kibocsátás-csökkentési és alkalmazkodási projektek finanszírozása szintén heves vitákat váltott ki a résztvevők között, melynek a Párizsi Megállapodás értelmében legkésőbb 2025-re kell felállnia és el kell érni a 100 milliárd dolláros évenkénti értéket. A felek az ezzel kapcsolatos döntéseket a 2020-as klímakonferenciára napolták át. Ugyanakkor számos vállalás történt ez ügyben is. Például a Világbank 200 milliárd dollárt kötött le a 2021-2025-ös időszakra klímaváltozással kapcsolatos programok finanszírozására, de az ING vezette bankokból álló szövetség is vállalta, hogy a hitelezési portfoliójukat összehangolják a Párizsi Megállapodás céljaival.

Egy felemás klímakonferencián vagyunk tehát túl, a vállalásokon javítani és a szabálykönyvön véglegesen megegyezni a jövőre esedékes szeptemberi klímacsúcson, illetve a következő, chilei klímakonferencián lehet.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.